Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) és az Európai Unió Versenyhatóságához fordult a 2022-es üzemanyagár-stop miatt. Vendégünk volt Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. A második részben a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi évéről kérdeztük Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét.
600 forint fölé kúszott a benzin literenkénti ára Magyarországon, ennek apropóján Nagy Márton a Mol képviselőivel egyeztetett nemrég - a nemzetgazdasági miniszter szerint túl drága a magyar benzin, de lát lehetőséget az árak kiigazítására. Egyelőre nem tudni, hogy mire gondolhatott a miniszter, de az általunk látott lehetőségek mind komoly fejtörést okoznának a piacnak. Persze van egy negyedik opció, ami bár nem illik bele a Nagy Márton által közvetített keretrendszerbe, ehhez viszont a kormányzatnak úgymond a "saját háza táján kéne sepregetnie". Egri Gáborral, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökével beszélgettünk.
Petícióval tiltakozik a kormány november eleji kormányrendelete ellen a a Független Benzinkutak Szövetsége. A rendelet értelmében 2024-től eltérő adómérték vonatkozik majd az üzemanyag-kiskereskedelemre: az új rendszer Egri Gábor, a szövetség elnöke szerint jelentősen növelheti a kis kutak terheit, míg a nagy kútláncoknál csökkenhetnek a terhek, egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtve a piacon.
Évente mintegy 32 milliárd forintot bukhatnak a kisebb benzinkutak a kormány múlt heti adóváltoztatását követően, ezért petícióval tiltakoznak a kormány lépése ellen - árulta el a Népszavának Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) elnöke szerint akár a GVH-hoz is fordulhatnak a kis benzinkutak a Mol tavalyi kereskedelmi gyakorlata miatt – számol be a hírről a Népszava.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban három témánk volt. Az első, hogy hosszan tartó erősödés után nagyot gyengült a héten a forint. Arról, hogy mi mozgatja most a magyar fizetőeszköz árfolyamát, és hol lehet az esés vége, Beke Károlyt, lapunk makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Mai második témánk, hogy mostanra rendelkezésre áll a tőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalatok felső vezetőinek javadalmazása. Ezzel kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. Végül pedig Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke válaszolt kérdéseinkre, akit más témák mellett a benzinárstop kivezetése óta eltelt közel féléves regenerációs időszakról kérdeztünk.
A kis magyarországi töltőállomások uniós versenyhatósági eljárást fontolgatnak a Mol ellen, a tavaly velük szemben alkalmazott nagykereskedelmi gyakorlat miatt.
A hivatalos adatok alapján a régióban jelenleg Magyarországon lehet az egyik legdrágábban tankolni a benzinkutakon, egyedül Ausztria veszi fel a "versenyt" az előkelőnek nem feltétlenül nevezhető pozícióért. A rekordmagas árak kiváltó okairól a tegnapi elemzésünkben már beszéltünk, ezt követően azt jártuk körbe az iparági szereplők közreműködésével, hogy mi állhat a mostanában látott érdekes hazai árképzési dinamika hátterében. Az elmúlt hetekben ugyanis bár jellemzően az olajár-emelkedéssel párhuzamosan nőttek a beszerzési árak, de a kiskereskedelmi áraknál ez nem, vagy csak jóval kisebb mértékben látszódott meg - de mi lehet ennek az oka?
Az üzemanyagárstop kivezetése óta ismét a "piac árazza" a hazai benzin-és gázolajárak alakulását, ennek megfelelően hektikusan változó árakat láthattunk a világpiaci olajárak változékonyságával párhuzamosan a magyar benzinkutakon. A hazai kutak régiószinten rekordmagas árait azonban nem csak a Brent típusú kőolaj árfolyama határozza meg, több olyan tényező együttállásáról van szó, amelyek jelentős árfelhajtó tényezőnek bizonyultak és bizonyulhatnak a jövőben egyes energiapiaci szakértők szerint. Az árstop-intézkedés kivezetése után nehezen visszaépülő import mellett a jelenlegi adópolitika problémáiról beszélgettünk többek között Egri Gáborral, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökével, de Bujdos Esztert, a Holtankoljak.hu ügyvezetőjét is megszólaltattuk az üzemanyagárak várható alakulásával kapcsolatban. A magyar gazdaság előtt álló főbb energiapiaci kihívásokról a Portfolio jövő kedden, január 31-én este egy külön szakmai rendezvényt is rendez, amelynek részletei itt érhetők el.
Az árstopp eltörlését követően kezd normalizálódni a helyzet a magyarországi kutakon. A MOL már a kisebb töltőállomásokra is tud üzemanyagot szállítani, azt azonban nem lehet előre megállapítani, hogy mikor lesz tapasztalható árcsökkenés – írja az ATV.
Egyre súlyosabbak lettek a hetekben az üzemanyagellátási problémák Magyarországon, felvásárlási pánikreakció indult a lakosság részéről, gyakorlatilag a Mol teljes hálózatán részleges üzemanyaghiány alakult ki. A példátlan helyzet elsősorban két körülménynek tudható be az iparági szakértők szerint, ezek az idáig életben tartott üzemanyagárstop okozta importkiesés és a Mol elhúzódó százhalombattai karbantartási munkálatai miatti átmeneti kapacitáskiesés. Mindezek tudatában az elmúlt napokban egyre hangosabbak lettek az árstop kivezetését prediktáló hangok, és tegnap meg is érkezett a várva-várt intézkedés. Az árstop kivezetése kapcsán két fontos iparági szereplővel, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökével és a Holtankoljak.hu ügyvezetőjével beszélgettünk.
Egyre súlyosabbak az üzemanyagellátási problémák Magyarországon, a fehér kutak készlethiánya mellett a nagyobb szolgáltatók mennyiségi korlátozásra kényszerülnek, a jelenlegi állapot pedig akár 500 kutat is érinthet, ez a szám napról napra nő. A példátlan helyzetnek két fő eredője van az iparági szakértők szerint, ezek a legalább december végéig velünk maradó üzemanyagárstop és a Mol százhalombattai karbantartási munkálatai miatt érzékelt átmeneti kapacitáskiesés - többek között ezekről is kérdeztük a Független Benzinkutak Szövetségének elnökét és a Holtankoljak.hu ügyvezetőjét, a szakemberek meglátásai finoman szólva is baljósak.
A kisbenzinkutak módszeres kivéreztetése zajlik hónapok óta Magyarországon azért, hogy a piac harmadát, illetve kútszám szerint felét átvegyék a nagy hálózatok és ezzel összefüggésben a jövő héten országszerte mintegy 100 kúton elfogyhat a 95-ös benzin, vagy a dízel – állította a Népszavának adott interjúban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
Legalább 40-50 forintos különbségre lenne szükség a nagykereskedelmi ár és a kisker ár között, hogy megérje működni – mondta a Blikknek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségnek elnöke. A szakember szerint ki kellene vezetni az ársapkát és csak a legrászorulóbbaknak adni támogatást.
Megnövekedtek a sorok a töltőállomásokon, azonban nagyon sok maszek benzinkút, tudomásunk szerint nagyjából 200-250 korlátozza a tevékenységét a hétvégén – mondta a hvg.hu kérdésére szombaton Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
„Nagyon sok benzinkút van ma zárva Magyarországon”, mert tartják magukat az augusztus 19-20-ra meghirdetett tiltakozó akcióhoz, ezért a hétvégi vidéki utakra mindenki csak tele tankkal induljon el – tanácsolta az RTL ma reggeli műsorában Egri Gábor. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke egy olyan jóslatot is megfogalmazott, miszerint az augusztus 1-től bekövetkezett céges és lakossági rezsiemelés olyan „árcunamit” fog okozni, ami beomlasztja majd az üzemanyag-keresletet, ezért szerinte október közepe körül akár már a 480 forintos hatósági ár alatt is tankolhatunk majd, ehhez persze a forint erősödése is kellene. Frissítés! Cikkünk mejelenése után adta ki az Agrárminisztérium a közleményt, miszerint pont mától nyílt meg a kisbenzinkutak támogatásának elektronikus igénylőfelülete.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.